2014. december 29., hétfő

visszatekintés.

Emlékeztek a tavalyi újév köszöntő posztra? Tettem pár apróbb fogadalmat, amiket igencsak eredményesen véghez is vittem. Szeretném kiemelni azokat, amikről fotót is sikerült készítenem. Hátha inspirál másokat is, hogy ökofogadalmakkal kezdjék a 2015-ös évet ;)

Ami engem illet, jövőre azt tervezem, hogy feltöltöm a kamrát saját készítésű Amelie-féle sült teával, kipróbálom a vesszőfonást, megtanulok szőni, és ha a körülmények adottak lesznek, belevágok egy kereken egy hónapig tartó műanyag böjtbe. Szorítsatok! 


Kétezertizennégyben:


"Elvetem a levendulamagot, amit magam gyűjtöttem be."



A kis magoncok azóta szép nagyra cseperedtek, és a következő évben feltétlenül megtalálom számukra az ideális helyet a kertben!

"Megismerkedek az ehető vadnövényekkel, és készítek majd tyúkhúros zöld turmixot."



Végül porcsinos turmix készült. De idén a tyúkhúr és a porcsin mellett megkóstoltam a vörösherét, a sóskaborbolyát és a zsidócseresznyét is. Még életben vagyok! ;D

"Megpróbálkozok a ribizli aszalásával."

A ribizliből lekvár készült, amiről ugyan nincs kép, de szintén újévi fogadalomnak számít. Helyette almát aszaltam, és szilvabőrt készítettem, amiről könnyen el tudom képzelni, hogy a görög istenek kedvenc eledele lehetett.

A Vissza a természethez csapatával is szuper programokon vagyunk túl. Szétosztottunk több, mint 1000 facsemetét, bögrekampányoltunk, valmint ökogyereknapot, bolhapiacot és ajándékkészítő workshopot is szerveztünk. Jövőre előreláthatóan kevesebb programmal fogunk jelentkezni, de vagy azokat igyekszünk az edigieknél színvonalasabban megszervezni. Reméljük jövőre is velünk lesztek, és együtt zöldülünk majd!

2014. december 2., kedd

zero waste.

Kevés szabadidőnket nem blogírásra fordítjuk, hanem inkább jó kis programokat próbálunk összehozni. Ilyen a december 14.-ére tervezett ajándékkészítő worshopunk, amire mindenkit szeretettel várunk! Előre láthatóan az új év elején kicsit megállunk majd pihenni, legalábbis ami a programjainkat illeti. Talán akkor több idő jut majd a blogírásra ;)

Addigis fogadjátok szeretettel az első fordításunkat, amit Pflum Dorinának köszönhetünk. Egyenesen Skóciából küldi nektek!


2 éve nem termeltem semmiféle szemetet.



A nevem Lauren, 23 éves vagyok, New York-ban élek és nem termelek szemetet. Komolyan. Nincs kuka, semmi, ami a szemétlerakóba mehetne. Semmi.

Tudom, mire gondoltok. Ez a csaj biztos egy igazi hippie. Vagy hazudik. Vagy nem is létezik. Biztosíthatlak róla, hogy egyik sem igaz, igenis létezem.

Nem mindig éltem úgynevezett ’zéró hulladék’ életmódot.
Körülbelül 3 éve kezdtem el változtatni, amikor környezetvédelmet tanultam az NYU-n. Akkoriban az olajgyárak ellen tiltakoztam, és egy klub elnöke voltam, ami hetente összegyűlt, hogy környezettel foglalkozó témákról beszélgessen. Úgy képzeltem extra környezetvédő vagyok, vagy, ahogy a nagymamám hívott, igazi „faölelő”. Mindenki fenntarthatóságért küzdő lányként gondolt rám, szóval ez azt jelentette, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a Föld érdekében, ugye?

Dehogy.

Az egyik órámon volt egy diák, aki mindig műanyag zacskóban hozta a műanyag dobozos kajáját, műanyag vizesflakonját, műanyag evőeszközeit és a zacskós chips-ét. Minden egyes óra után végignéztem, ahogy ezeket kidobja a kukába, és ez borzasztó dühössé tett. Csak puffogtam és fintorogtam, de sose mondtam vagy csináltam semmit. Csak haragudtam.

Egyik nap kifejezetten bosszús voltam óra után, hazamentem, hogy vacsorát csináljak és megpróbáljam elfelejteni az egészet, de amikor kinyitottam a hűtőmet lefagytam. Rájöttem, hogy a benne megtalálható minden egyes árucikk vagy be volt vonva vagy csomagolva, vagy így vagy úgy, de műanyagba.

Életemben az először, azt kellett mondanom magamra:  „te képmutató”. Én a zöld lány voltam, nem a műanyag lány! Mi a fenét csináltam egész életemben? Ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy minden műanyagot eltávolítok az életemből.

A műanyag elhagyása azt jelentette, hogy meg kellett tanulnom elkészíteni minden eddigi készen vásárolt, csomagolt termékemet.

Ebben minden benne van a fogkrémtől a tisztítószerekig, minden, amiről fogalmam sem volt hogyan kéne hozzáfogni, úgyhogy rengeteg online kutatás alapján kellett megtanulnom. Egyik nap egy ZeroWaste Home című blogra akadtam. Bea Johnson, egy kaliforniai kétgyermekes anyuka és feleség hulladékmentes életét követte.

Addigra nagyjából minden műanyagot kirekesztettem az életemből. Arra gondoltam „ha egy 4 tagú család képes a hulladékmentes életmódra, akkor nekem, (akkoriban) 21 éves szingli New York-i lányként, szintén képesnek kell lennem rá.”

Szóval hogy jutottam a zéró műanyagtól a zéró szemétig?

Először is befejeztem a csomagolt termékek vásárlását, és elkezdtem a saját tasakjaimat és üvegeimet feltölteni a szupermarketek tömegárus részlegén. Nem vettem több új ruhát, áttértem a használtruhákra. Továbbra is magamnak készítettem a tisztálkodási- és szépségcikkeimet. Jelentősen lefaragtam a tárgyaimból: eladtam, jótékonyságra ajánlottam vagy elajándékoztam a fölösleges dolgaimat, mint például egy kivételével mind a 6 ugyanolyan spatulámat, 10 farmert, amiket gimi óta nem hordtam, és kismilliárd dekorációs kacatot, amik lényegében semmit nem jelentettek számomra.

Mindenekelőtt pedig, elkezdtem megtervezni a potenciálisan pazarló szituációkat; először is nemet mondtam a bárokban a szívószálakra a koktélokhoz, műanyag vagy papírzacskókra a boltokban, valamint a blokkokra.

Persze ez a változás nem egyik napról a másikra történt.

A folyamat több mint egy évet követelt, és rengeteg erőfeszítést. A legnehezebb rész az volt, hogy szigorú pillantást vessek magamra, mint környezetvédelem szakosra, a fenntarthatóság ragyogó jelzőfényére, és rájöjjek, hogy az életemet nem a moráljaimnak megfelelően élem.

Rájöttem, hogy ugyan lelkiismeretesen törődtem bizonyos dolgokkal, nem igazán testesítettem meg a saját filozófiámat. Amint ezt elfogadtam, megengedtem magamnak, hogy változtassak ezen, és azóta is minden egyes nappal jobb az életem. Íme, egy két módja hogyan is javult az életem mióta szemétmentessé tettem:

1.     Spórolok
Mindig bevásárló listával megyek vásárolni, ami azt jelenti, hogy fel vagyok készülve és nem dobok semmit a kosárba hirtelen felindulásból. Emellett, ha tömegárut veszel, nem kell fizetned felárat a csomagolásért. Ha a szekrényemet nézzük, nem vásárolok új ruhákat, csak használtruhát veszek, így igencsak leértékelve kapom a ruháimat.

2.     Egészségesebben étkezem
Mivel csomagolatlan ételeket veszek, az egészségtelen lehetőségeim limitáltak. Ehelyett rengeteg organikus zöldséget és gyümölcsöt eszek, ömlesztett teljes kiőrlésű gabonát és hüvelyeseket, valamint sok idény-, helyi ételt vásárolok, mivel a helyi piac csomagolatlan áru kínálata igazán remek.

3.     Boldogabb vagyok
Mielőtt magamévá tettem volna a ’zéró hulladék’ életmódot, fel alá rohangásztam a szupermarketekben, mert nem rendesen vásároltam, gyorskaját rendeltem, mert nem volt otthon mit ennem, folyton a drogériába járkáltam ezért a testradírért vagy azért a krémért, és folyton takarítottam, mert annyi cuccom volt.

Most egy átlagos hetem egy vásárlásból áll, amikor is minden hozzávalót megveszek, amire csak szükségem van. Ez az egy út nem csak az ételekből áll, hanem a takarító és szépségápolási cikkekből is, hiszen ezek mindegyike, amit manapság használok elkészíthető szimpla, mindennapos hozzávalókból. Ez nem csak egyszerűbb, de stresszmentes és egészséges is (semmi mérgező vegyi anyag).

Sose gondoltam volna, hogy tudatosan választva azt, hogy ne termeljek hulladékot egy minőségi életet hoz magával. Azt hittem csak annyit jelent, hogy többé nem kell kivinnem a szemetest. De ami először csak egy életmód-változtatási döntés volt, később egy blog lett. A Trash is for Tossers, ami szinte katalizátor a beszélgetéshez érdekes, hasonló gondolkodású emberekkel, és új barátok szerzésére.

Mára odáig fejlődött, hogy otthagyjam a remek diploma utáni munkámat, mint a NYC Department of Envrionmental Protection Fenntarthatósági Manager-e, hogy belekezdjek a saját zéró-hulladék cégembe, The Simply Co. néven, ahol saját kezűleg készítem és adom el azokat a termékeket, amiket az utóbbi két év alatt megtanultam elkészíteni.

Nem azért kezdtem ezt az életmódot, hogy számot adjak vagy példát mutassak, azért kezdtem, mert a hulladékmentes életmód számomra az abszolút legjobb módja annak, hogy úgy éljek, ahogy az megfelel mindennek, amiben csak hiszek.


Eredeti cikk

2014. október 25., szombat

Ökonap és bolhapiac

Kedves Mindenki aki ott volt, és Kedves Mindenki aki nem!

Egy éve ilyenkor már lázasan készülődtünk az első ökonapunkra, remélve, hogy majd sokan eljönnek. Az előkészületek meghozták a gyümölcsüket, hiszen egy nagyon jó délutánt tölthettünk el együtt teázva, kézműveskedve, beszélgetve.
Aztán hirtelen beindult az az ökoszekér!Ezer facsemete talált gazdára a felsőszeli kultúrház udvarán, ökogyereknapot szerveztünk (nem csak) kicsiknek, a nyár folyamán pedig mindenkit próbáltunk ösztönözni a Bögrekampánnyal, hogy a műanyagpoharak helyett válasszák a zománcbögrét, megjegyzem sikeresen!

Ezalatt az egy év alatt nagyon sokan csatlakoztatok hozzánk, ami egy részt hihetetlenül jó érzés, másrészt pedig óriási nagy támogatás nekünk.
 Október 18-án újra elfoglaltuk a felsőszeli öregiskola épületét, és a már szokásos ökonapunkat megfűszereztük egy kis bolhapiaccal.





Az állandó programok mellett kialakítottunk egy kis teasarkat, ahol belekóstolhattak a vendégek különféle gyógynövényes teákba. A standokon a bolhapiac fogalmát teljesen kimerítő kacatok várták, hogy pár centért (ha épp nem teljesen ingyen!) megvegyék őket. Nagyon sok ruhát/könyvet/ékszert kaptunk csereberére, amik úton vannak már a jókai gyermekotthonba. A gyerekekkel tetrapakból mécsestartókat, falevelekből kollázsokat készítettünk. A nagyoknak Takács Árpi tartott előadást a madarak és környezetünk védelméről.







Tudjátok, ennek az ökonapnak (így egy év után szerintem már nyugodtan kijelenthetem) meg van a hangulata. Az emberek összegyűlnek egy hétvégén, beszélgetnek, teáznak, kézműveskednek és nagyon sok információval gazdagodnak. Ezért is olyan nagy öröm számunkra, amikor a terem megtelik sok-sok emberkével.

Közeledik a tél, de nekünk eszünk ágában sincs téliálmot aludni! Folyamatosan ötletelünk, tevékenykedünk, amit Ti is nyomon követhettek a fészbúk oldalunkon!




Ha szeretnétek részt venni egy ökonap szervezésében, kivitelezésében, írnátok a blogunkra vagy csak segítenétek a facebook oldal szerkesztésében jelentkezzetek!

2014. október 17., péntek

újra ökonap.

Újra ökonap lesz Felsőszeliban! Ráadásul bolha- és ökopiaccal egybekötve. 


Mindenkit szeretettel várunk! :)

2014. szeptember 11., csütörtök

Ősz, gesztenye és mosás.

Itt van az ősz, itt van újra. Emlékeztek? Tavaly ősszel tartottuk az első ökonapunkat Felsőszeliben! Mivel akkor nem került fel a blogra a vadgesztenye mosószer elkészítése, ideje bepótolnunk, hiszen újra szezonja van.


A mosódiót már biztosan sokan ismeritek. Ezt a csodabogyót szaponin tartalma miatt tudjuk mosásra használni. Valóban csodabogyó, hiszen pontosan a szaponinnak köszönhetően nem támadják a kártevők, így nem kell vegyszerekkel sem permetezni. Viszont akad egy-két bökkenő a mosódió körül:

1. Nálunk lehetetlen a termesztése, csak több tíz méteres üvegházakban lenne megoldható. Ezért Indiából szállítják, viszont az utaztatása által okozott környezeti terhelés nem teljesen passzol össze azzal az indíttatással, amiért megvásároljuk.
2. A mi „ökomizériánk“ miatt Indiában sokan térnek át mosódióról vegyszeres mosásra, mert az ára a kereslet függvényében az egekbe szökött, az ott élők pedig nem engedhetik meg maguknak a drágává lett mosódió vásárálását.
3. A mosódió nem éppen olcsó.

Na de nekünk itt van a vadgesztenye teljesen ingyen! Szaponintartalma ugyan alacsonyabb, mint a mosódióé, (igaz, a szakirodalom szerint a mosódiónál 7-15%, a vadgesztenyénél 3-25% közötti szaponintartalom – szóval lehet, hogy mégsem), dehát legfeljebb többet kell használnunk belőle.
Az interneten keresgélve több féle módszert is találtam gesztenyemosószer készítésére. Van, aki 3-4 megpucolt gesztenyét 1 liter vízben megfőzve nyeri a folyékony mosószert. Érdemes kipróbálni ezt a módszert is, hátha neked pont ez válik be. Én nem voltam maradéktalanul elégedett az eredménnyel. Talán kevés ideig főztem, de nem habzott túlságosan. Végül ráakadtam az áztatásos módszerre. Mivel ennél nem kell főzőcskézni, sokkal energiatakarékosabb is.

Így csináld:

1. Hámozd meg a gesztenyét. A még friss gesztenyét könnyen lehet késsel hámozni. Ha már régebbi és száradt, érdemes előtte kicsit „megfőzni“, hogy megpuhuljon a héja. Vagy eleve meghámozva szárítsd a télire valót.
2. Vágd/törd minél apróbb darabokra és helyezd egy befőttes üvegbe.
3. Engedd fel vízzel - nem szükséges, hogy forró legyen.
4. Várj pár órát, akár egy éjszakát is.

5. Szűrd le, és moss vele! 

Megunt gesztenyefigurák esetében felfoghatjuk az újrahasznosítás egyik formájaként is ;)

Fehér ruhák esetében használhatunk a mosásnál szódabikarbónát, mosószódát is.

Ha a fenti módszerekhez lustának érzed magad, kipróbálhatod a legeslegegyszerűbb verziót: tedd a getenyedarabokat egy régi (de persze nem lyukas) zokniba, azt pedig a mosódobba. Ez esetben jobb, ha legalább 40 fokon mosol, mert alacsonyabb hőmérsékleten lassabban oldódik ki a szaponin. 


Gyűjtsetek gesztenyét, kiránduljatok, vagy csak sétáljatok egy jó nagyot az őszi napsütésben! Mosási tapasztalataitokat pedig osszátok meg velünk! :)

képek forrása: pinterest

2014. szeptember 7., vasárnap

Sült tea avagy Mit kezdjek a rengeteg érett gyümölccsel?

Nálam, ahogy mondani szokják, az tette be a kaput, amikor apu már harmadszor is egy kiadós vasárnapi ebéd után, amikor már a második gyomrodba sem fér semmi, bejött két apumaroknyi gyümölccsel (szilva vagy barack) és kétségbeesett szemekkel, nem kevés pátosszal a hangjában megkérdezte:
,, Miért nem eszitek a drága jó gyümölcsöt?! ,,

Mert túúúl sok. 
Akkor jött az ötlet egy barátnőmtől, hogy tegyem el a drága jót télire, amikor aztán igazán drága, de jólesne.


Sült tea


Hozzávalók (kb 2kg 
gyümölcsre):

- 2kg bármilyen 
gyümölcs
- fél kg méz
- 1 zacskó fahéj
- 8db szegf
űszeg

Elkészítés:

Teljesen karácsonyi hangulata van, bizony. A 
gyümölcs fajtája és az édesítőszer, sőt még a fűszerek vagy mennyiségük is teljes mértékben variálható.
Az ínyencek áfonyát, málnát, szedret is tesznek bele.
Els
ő próbálkozásra én kb 2 kg gyümölcshöz (1/3 rész alma, 1/3 szilva,
1/3 barack) adtam fél kg mézet, 1 zacskó fahéjport és 8 drb 
szegfűszeget. A gyümölcsöket megmostam, nagyobb darabokra vágtam (a szilvát pl negyedeltem), mézzel és a fűszerekkel egy nagyobb ,,kacsasütőben,, összekevertem, 200 fokon 40 percig sütöttem. Ezután jó ha kéznél van valaki, aki elég erős (és hőálló, hehe) ahhoz, hogy a fortyogó finomságot kiemelje a sütőből. Persze éljen az emancipáció, meg tudod ezt egyedül is oldani! :) Átkevertem és újabb 40 percre visszatettem.
Az a fontos, hogy le f
őzd lekvárrá, maradjon darabos. Befőttes üvegekbe töltöttemügyelve arra, hogy az üveg szája tiszta maradjon, majd fejjel lefelé állítva ún. száraz dunsztba (egy kosárba takarót, abba állítjuk és betakarjuk, míg magától kihül) eltettem.Ahogy olvasod, már érzed is az illatát, ugye?


Felhasználás:

Van, aki s
üt vele. Én igazi gyümölcsteaként fogyasztom: 2-3 kanállal teszek belőle egy bögrébe és felöntöm forró vízzel. Mivel az első adagom nem sikerült elég intenzívre, gyümölcsteával öntöm fel és ízlés szerint adok hozzá még mézet fogyasztás előtt. Ebből is látszik: ezt nem lehet elrontani.

Gy
ümölcs megmentve, küldetés teljesítve!

2014. július 12., szombat

Jurtanapok.


Bögrekampányunk legelső fotóit az alsószeli Jurtanapokon lőttük. Saját magunkról és bögréinkről, hogy jó példát mutassunk. Szerencsére már beküldött fotók is érkeztek, ezeket a Facebook oldalunkon leshetitek meg :)



2014. június 22., vasárnap

bögrekampány.


Juhéééj, nyár! A fesztiválok, kertipartik, és legkülönfélébb kinti rendezvények ideje. Ennek apropóján, na meg a Zacsiböjt által inspirálódva bögrekampányolunk a hulladékcsökkentés jegyében. A legtöbb nyári rendezvényen még csak egyszerhasználatos (műanyag) poharakból kortyolgathatjuk az italunkat, pedig ezek teszik ki egy fesztivál által produkált hulladék 60-70%-át. Legnagyobb örömünkre már léteznek az ún. repoharak, amik hosszabb életciklusuknak köszönhetően környezetbarátabb megoldásnak számítanak. Mi mégis a zománcbögrére szavazunk, mivel sok fesztiválon még egyáltalán nem használnak repoharat, és még annál is sokkal környezetkímélőbb. Nem utolsó sorban pedig stílusos kiegészítője a szerelésünknek.


Csatlakozz a kampányunkhoz, és küldj egy fotót, amin az eldobható műanyagpohár helyett a saját bögrédből kortyolgatod az italod. Írd meg a neved, a helyszínt és a dátumot, de mellékelhetsz rövid leírást is. A fényképeket közzétesszük a facebook oldalunkon, amit nem kötelező kedvelned, hogy megnyerhesd a két natúrszappanból álló csomagot, de ha bejelölöd magad az általunk feltöltött fotón, a neved kétszer kerül bele a kalapba. Egy személytől bármennyi képet elfogadunk, a kikötés csupán annyi, hogy különböző alkalmakkor készüljenek a fotók. Minél több képet küldesz, annál nagyobb eséllyel nyerhetsz!

Facebook esemény itt. A képeket a vissza.termeszethez@gmail.com-ra várjuk.

Mivel a kampány az egész nyár folyamán tart, még bőven van időd beszerezni egy bögrét :)

2014. június 16., hétfő

a dezodorokról.

Biztosan hallottatok már valamit fél füllel arról, hogy az alumínium származékokat tartalmazó izzadsággátlók mellrákot okozhatnak (férfiaknál is!). Nem véletlenül tiltották be az alumíniumból készült edények és evőeszközök használatát, hiszen kiderült, hogy az alumínium egy olyan reakcióképes anyag, hogy egy egyszerű leves megmelegítésétől alumínium részecskék kerülhetnek bele az ételbe. Befolyásolja a növekedési hormonok működését, fejlődési rendellenességeket okoz, gyengíti az immunrendszert és szabad gyököket képez a szervezetben. A rák kialakulását pedig azzal segíti elő, hogy megakadályozza az izzadást, ami a szervezet természetes méregtelenítő folyamata. Ennek köszönhetően az eltávozni képtelen mérgek a környező mirigyekben rakódnak lenne, amely kiváló táptalaja lehet bármilyen rákos folyamat kifejlődésének. 

Ha a következő alumínium származékokkal találkozol egy termék összetevői között, inkább ne vedd meg:
    • - Aluminium Zirconium Tetrachlorohydrex Gly
    • - Aluminium Chlorohydrate
    • - Ammonium alum
    • - Aluminium Chlorohydrex Pg
    • - Aluminium Fluoride
    • - Alumina
    • - Aluminium Silicate
    • - Alumínium Zirkónium - Tri-, Tetra-, Penta-, Octachlorohydrate 

Rossz hír, hogy a dezodorokban sem csak az alumínium származékok a hunyók, egy sor egyéb mérgező vegyületet is tartalmazhatnak: parabéneket, propilénglikolt, triklozánt, sodium lauryl sulfate-ot valamint szintetikus illatanyagokat.

Tudom, tudom... ez így kínai. Megnyugtatlak, nekem is. Jó pár fül meg van nyitva a böngészőmön, ahonnan ezeket a neveket kiírom. Antal Vali oldalán van egy csudiszupi hatóanyagkereső applikáció, szívből ajánlom mindenkinek a használatát. Talán az okostelefonok korában az sem okoz gondot, hogy vásárláskor lecsekkold, mi az, amit nem kéne megvásárolnod. Hátránya, hogy ha valóban tiszta terméket keresel így nagyon hosszúra nyúlhat a vásárlás, és az sem garantált, hogy egyáltalán találsz ilyet.

Erre is van ám megoldás, ugyanis dezodort pofonegyszerűen kotyvaszthattok magatoknak is! Ehhez azért elöljáróban hozzáfűzném, hogy dezodort, és nem izzadsággátlót, ugyanis ez (szerencsére) nem akadályozza meg az izzadást. 

Már több, mint egy éve ezt használom, és az első tapasztalatom az volt vele, hogy oké, természetes, de ennél biztosan találok jobb megoldást is... Büdös ugyan nem voltam, de mire biciklivel beértem a suliba, kicsit leizzadtam tőle. De csakazértis azt használtam, és már jó ideje nincs ilyen gondom. Gyanítom, hogy méregtelenített a szervezetem, hiszen akkoriban kezdtem leváltani a kozmetikumaimat.

Amire szükséged lesz:
- 1/2 rész shea vaj
- 1/2 rész kókuszolaj
- 1 rész kukoricakeményítő
- 1 rész szóbabikarbóna 
- 1-2 csepp 100%-os tisztaságú illóolaj (pl. levendula, teafa, citromfű)

Elkészítés:
Vízgőz felett olvaszd fel a vajakat (de ne hevítsd őket túl, hogy ne vesszítsék el a hatóanyagaikat), majd keverd hozzá a száraz hozzávalókat. Töltsd tégelybe, és csepegtess bele az általad választott illólajból. Előbb csak pár cseppel kezdd, majd szagolgasd, hogy szükséged van-e több illóolajra. Nem jó, ha túl sok illóolaj kerül egy kencébe, mert sajnos a természetes anyagok is válthatnak ki allergiás reakciót.


Bátran próbáljátok ki, lehet, hogy nektek egyből beválik. Pláne, ha eleve távol tartjátok magatoktól a mérgeket. Ha nem, akkor sem veszett ügy. Azt tudom tanácsolni, hogy néha adjatok teret az izzadásnak: éjjel, vagy ha csak éppen nem mentek sehová. Tartsatok néha méregtelenítő kúrát, télen járjatok szaunázni. És számoljatok be nekünk, hogy bevált-e ;)

Felhasznált irodalom: recept, Antal Vali: A 18 legkockázatosabb vegyületcsoport, Mannaszappan

Fotó: saját

2014. június 15., vasárnap

kozmetikumok és sminklemosás.

Büszkén jelentem, hogy immár az összes kozmetikumom bio, natúr, természetes, vegyszermentes, állatkísérletmentes és a többi :) Na jó... az igazság az, hogy néhány dekorkozmetikumom még a régi, de olyan ritkán használom őket, és ezért olyan lassan fogynak, hogy hiába néztem ki az alternatív verziót smink cuccokra, még nem volt alkalmam az összeset leváltani. A kukába meg ugye semmi sem dobunk, ami még használható (bár nálunk lenne rá esély, hogy hugi vagy anyu elhasználja a régieket).


Két dolog elég sokáig kifogott rajtam is: a fogkrém és a sminklemosó. Végülis az összes kozmetikumom közül a fogkrém az egyetlen, amit nem otthon kutyultra cseréltem, hanem bioboltból szereztem be. Meglepő, de ebből is nagy a választék, bár azt nem garantálom, hogy a helyi drogériában sikerrel jártok. Az alternatív sminklemosó pedig egy annyira hétköznapi, nap mint nap használt anyag, hogy most már furcsának tartom, hogy nem mindenki ezt használja.

...dobpergés, tadáááá: egy egyszerű olaj! Nálam az olivaolaj lett a befutó, mert ez általában van otthon, és nem tartozik a megfizethetetlen kategóriába, igazából szerintem nagyjából ugyanannyiba kerülhet, mintha ismeretlen eredetű, ámde általánosan elterjedt sminklemosót vennénk. Oké, bevallom lusta voltam piackutatást végezni, és összevetni az árakat, szóval ha bárki megtenné helyettem, örömmel fogadom az eredményt. 

Fogtam egy kisebb kiürült flakont (hogy ne a fél literes olivaolajas üveget tartsam a fürdőszobában) meg egy darabka anyagot, amivel letörlöm a sminket. Pár éve már nem használok vattakorongokat sminklemosáshoz, és most rejtélyes körülmények között a sminklemosó szivacsaim is eltűntek, de a darabka rongy is nagyszerűen alkalmazható és mosható eszköznek bizonyult. Ide kattintva találtok egy szemléltető videót, hogy olajjal tényleg le lehet mosni a sminket, bár én egyszerűen a kendőre cseppentek az olajból és azzal törlöm le az arcom, szemem. 

Előnyei a hagyományos sminklemosó szerekkel szemben:

- Nem tartalmaz kimondhatatlan nevű, káros vegyszereket.
- Az olajakat nem tesztelik állatokon! 
- Életem első sminklemosója, ami nem csípi a szemem.
- Természetbarát.
- Kettő az egyben: lemossa a sminket és ápolja a bőröd.



Most pedig közvéleménykutatás! Feltételezem, hogy a többi kozmetikumom is érdekelne titeket, ezért felteszem a kérdést: miről írjak, miről hozzak receptet? A válaszokat kommentben várom :)

fotók: saját

2014. június 3., kedd

fogadalmak, porcsin és smoothie.

Június van, és büszkén jelentem, hogy a következőket már kipipáltam az újévi fogadalmaim közül:

- Készítettem bodzavirágszörpöt. Az eredmény hagy még kívánnivalót maga után, de elsőre nem lett olyan rossz. Legközelebb talán jobban kéne tartanom magam az eredeti recepthez :D

- Elvetettem a saját gyűjtésű levendulát. Állítólag nehéz levendulát magról szaporítani. Hát, nekem másodszor is sikerült!

- Tyúkhúr helyett ugyan porcsint használtam, de a vadnövény smoothie is kap egy pipát. A család többi tagja is jónak ítélte, fel sem tűnt volna nekik, hogy nem spenóttal vagy sóskával készült, ha nem érdeklődök olyan kíváncsian az íze felől.

A kövér porcsin (Portulaca oleracea) egyébként a legtöbb kertben megtalálható gyomnövény. Pedig a Wikipédia szerint sok-sok hasznos tulajdonsággal bír:

"A kövér porcsin az omega-3 zsírsavakban leggazdagabb növény. Innen származik gyulladásgátló és véralvadást gátló (vérkeringést serkentő, érelmeszesedés kialakulásának veszélyét mérséklő) tulajdonsága. Magas C- és E-vitamin, valamint béta-karotin és glutationtartalmának köszönhetően antioxidáns és immunerősítő hatást fejt ki. A vér koleszterin- és cukorszintjére kifejtett hatásával védi az artériákat."



Zöld turmixként fogyasztva mindezt jobban tudja hasznosítani a szervezetünk, ugyanis a zöld levelek magas rosttartalmuk miatt nehezen emészthetőek. Turmixolással feltörjük a rostokat, így nem kell hosszan-hosszan rágcsálnunk. A turmixok másik előnye, hogy bármilyen gyümölcs/zöldség kerülhet bele. A zöld levelek íze általában jellegtelen, viszont a kedvenc gyümölcsünk hozzáadásával igazán fincsi lesz. Ehhez nem kell kész recept, mindenki azt turmixol össze, amihez kedve van, vagy amit éppen talál a konyhában illetve a ház körül. Mivel már többször is kérdezték tőlem, hogy hogyan készítettem ezt vagy azt a smoothiet, most lejegyzem, ez pontosan miből is készült:

- körülbelül két maréknyi porcsin a kertből
- egy hatalmas alma
- egy kisebb banán
- maradék citromlé a hűtőből (mondjuk fél citrom leve)
- víz 



Bár igyekszem többnyire helyi alapanyagokat használni, a családom többi tagja szereti a banánt a turmixokban (egyébként én is), ezért került bele az is. A fenti mennyiség közel sem elég egy négy tagú családnak, de ez egy kísérleti adag volt, és porcsinból sem találtam többet a kertben. Remélem ez után majd megkegyelmeznek neki az elszánt gyomlálók, hiszen hatalmas ajándék, hogy ilyen nagyszerű növény magától terem a kertünkben :)

fotók: saját

2014. június 2., hétfő

Ökogyereknap. Gyerekökonap. Gyereknapöko.

Sziasztok, Biyu vagyok. Bianka Sokolinska, mert hát ez a műűvééésznevem. Továbbá büszkén jelenthetem, hogy a Vissza a természethez csapat tagja. Igen, én is néha jegyet váltok, visszanézek, ott maradnék, maradok, vagyok. Csak a szokásos :) Imádok élni, érezni, élvezni ezt a mindent! :) Ja, és enni is , amiről még egy blogot is kilőttem az éter nagy fekete semmijébe:) parce que la vie est délicieux ;) Remélem még sok jót szervezhetek a többiekkel, még sok finomat ehetek, és remélem, hogy mindezt megoszthatom veletek is!:) Szóval itt az első bejegyzés. Enjoy! :)



Hétfő este van, fáradt vagyok, de mégis ez valahogy most az a kellemes fáradtság, olyan, mint amilyet szerintem most mindegyikünk érez, aki az ökogyereknapon sürgött-forgott.
Hétfő, másodika, A PROJEKT lement, most már csak hátra kell dőlni, és egy beszámolót írni. Mondjuk így...
Kitaláltuk, és attól kezdve volt. Mert már rendeztünk ökonapot, Dóri és Norbi összehozták a facsemeték örökbefogadását, és itt volt az ideje, hogy a kicsik kedvére is tegyünk. Minden adva volt, lassan de biztosan közeledett július elseje, mi pedig Anitával, és a többiekkel elkezdtük szervezni az ökogyereknapot...
Ökogyereknap. Gyerekökonap. Gyereknapöko. Egy olyan nap, ahol pontosan még mi sem tudtuk, hogy mi lesz, de reménykedtünk benne, hogy két dolog biztos: gyerekek, és környezetvédelem.
Sok fészbúküzenet, ötletelés, intézkedés, gyűjtögetés után közös erővel tegnap, június 1-jén, vasárnap, a felszőszeli öregiskola épülete megtelt kis aranybogárkákkal, és mindenféle jóval!:)
Ha te, kedves olvasó, ott voltál, reméljük jól érezted magad. Ha nem, akkor mesélnek a képek, és egy kicsit én... :)


Amint a látogató délután kettő után bejött a terembe, szembetalálta magát egy hangyabolyként mozgolódó kis csapattal. Egy kis asztalon szárított gyógynövények sorakoztak egymás mellett, kistesóik a papírzacskókban várták a gazdájukat. Ha valaki eddig nem tudott volna a jótékony hatásukról/felhasználásukról, annak a falra ragasztott lapokra rá volt körmölve, mit hogyan és mikor :).
Egy másik kis kincsesasztal finomságos smoothiekat, sütiket, egészséges majszolnivalókat, üdítőket rejtett. Bárki nyugodtan megkóstolhatta őket, persze kizárólag csak bögrékből! :)



A terem közepén asztalok. Aki akart, társasjátékozhatott, de alkothatott is vécépapírgurigákból, papírpoharakból, amiből csak akart. Szarka Gabinak és Mészáros Tündének köszönhetően, pedig a kicsik és nagyok belekóstolhattak a papírkosár fonás és papírékszer készítés rejtelmeibe. Hát nem izgi?^^ De továbbmegyek...

Vörös Gábor, a Terra Incognita polgári társulás tagja, egy játékot hozott el a gyerekeknek. Egy játékot, ami megismertette velük magát a hulladék szelektálását, a szerves és szervetlen anyagok lebomlását, és ha már itt tartunk, Anita komposztja óriási sikert aratott! :) Az ember el sem hinné, hogy pár giliszta mi mindenre képes! ;)



A játék után lehetett mesét nézni, bár a többséget vagy Misu és Soldierr barátunk varázsolta el az ördögbotozással, vagy a többi játék. Hiszen mesét nézni lehet otthon is! :)



Egy délután tele mókával-kacagással (ahogy az egyik plakát is hirdette), finom sütikkel, és sok jó programmal! :) Ezúton is egy óriási KÖSZI mindenkinek aki segített és lehetővé tette, hogy a gyereknapunk megvalósuljon, de legfőképpen KÖSZI mindenkinek aki eljött.



Soha nem tudtam befejezést írni, lehet most sem fog sikerülni. De én azt mondom, ne is írjunk befejezést...hiszen valami már az első ökonappal elkezdődött...és még korán sincs vége! :)

még több képet pedig itt találsz!