Hogyan fess ruhát hagymahéjjal?

Tojásfestés hagymahéjjal. Igen-igen, régen így csinálták, ma is elég sokan. De a hagymahéjat nem csak tojásfestéshez érdemes ám gyűjtögetni! Nagyszerűen színezi a textíliákat is. Nálunk halmokban álnak a bodyk, amikből már nem lehet kimosni a foltokat - feltételezem más kisgyermekes háztartásokban is megesik az ilyesmi. Arról már írtam, hogy a ruhaipar mennyire környezetszennyező, és ildomos lenne arra törekednünk, hogy a meglévő ruháink alaposan ki legyenek használva, úgyhogy erre nem is vesztegetek itt több szót.

A növényi festésről elöljáróban annyit, hogy hosszantartóbb eljárás, mintha megvennéd a batikfestéket a hobbiboltban. Emellett az eredmény is ezerféle lehet attól függően, hogy milyen textilt festesz, a festőnövény milyen feltételek közt növekedett, friss-e vagy szárított, a fazekadról le van-e pattanva a máz (az enyémről igen), és a többi. Egyszóval növényekkel való festés egy nagyon izgalmas kísérletezés, amibe érdemes belevágni! Első próbálkozáshoz meleg szívvel ajánlom a vöröshagyma héját, mert könnyen beszerezhető (ráadásul hulladék!), látványos, szép, és ha mindent jól csináltunk még tartós is lesz. Ez utóbbi nem mondható el a kurkumáról vagy a cékláról, szóval nem érdemes találomra kísérletezgetni. Kemendi Ágnes Festés növényekkel című könyve nagyszerű kiindulópont, ha a hagymahéjon kívül mást is kipróbálnál - sok növényt ajánl, konkrét receptekkel.

De térjünk csak vissza a hagymahéjhoz. Elég sokra lesz szükséged belőle - nagyjából a megfestendő textil súlyának a felére. Ezen kívül timsót is be kell szerezned (mondjuk patikából) - ettől élénkebb és tartósabb lesz a szín.

Festés csalánnal

Én így csináltam:

1. A textileket előző éjjel beáztattam enyhén lúgos vízbe  - ez szódabikarbónával vagy szappannal érhető el.
2. Festés előtt timsóval pácoltam az anyagot. Ettől elvileg élénkebb és tartósabb lesz a szín. 10 dkg pamuthoz 2-3 evőkanál (50 g) timsót oldunk fel 2-4 L vízben. Ugyanennyi gyapjúhoz a fele elég.
4. "10 dkg száraz vöröshagymahéjat 7-8 L vízbe, 2-3 órára beáztatunk ezután fél óra hosszat lassú tűzön főzzük, majd átszűrjük." - írja Kemendi Ágnes, és én szót is fogadtam neki.
5. Szűrés után beletettem a ruhákat és fél órát főztem (vagy inkább melegítettem) a festőlében. Hagytam benne kihűlni, de akár éjszakára is maradhatnak.
6. Ecetes vízben öblítettem.

Az eredmény:

+ 1 tipp, amit ennél a festésnél még nem ismertem. Ha elég türelmes vagy, bugyoláld be a megfestett textileket egy műanyagzacskóba nedvesen, még öblítés előtt, és tedd egy meleg helyre! Ha egy napig így "érleled", jobban beivódnak a festékanyagok a ruhába.

ökoesküvő - első rész

Megtörtént. Férjhez mentem! Minden csodálatos, ahogy eddig is az volt.
Lassan tíz éve vagyunk egy pár, két évig jártunk jegyben, egy évig terveztük az esküvőt. Szerettem volna, ha a nagy nap megfelel azoknak az elveknek, amelyekhez a kis napokon is hű vagyok, szóval igyekeztem egy "diy" ökoesküvőt megszervezni.

Azt hittem, hogy sohasem találok olyan menyasszonyi ruhát, amilyet elképzeltem. Régi ruhát kerestem. Esetleg többet, amiből kis segítséggel viselhető darabot alkotok. A B terv az lett volna, hogy kétrészes ruhát varratok, ami ugyan komplett menyasszonyi ruhának tűnik, de a szoknyát és a felső részt külön is lehet majd viselni. Ezen szerencsére nem kellett komolyabban elgondolkodnom, mert családon belül találtam olyat, aki megőrizte a ruháját, ráadásul alig kellett rajta alakítani.
A menyecske ruhával még ennyit sem foglalkoztam, csak körülnéztem a szekrényemben és sikerrel jártam. Egyébként a szoknya anyué volt, kidobásra szánt holmik közül mentettem meg még régebben.

A hajjal és a sminkkel nem kínlódtam sokat. A fodrászomban, Putyera Norbiban (aki egyébként sokat tevékenykedett a Vissza a természethez csapattal is) nem csalódtam. Sminkest semmiképp sem szerettem volna, így az esküvői smink nagy részben anyukám munkája.

Szerettük volna, hogy amennyire csak lehet, minden személyes legyen a nagy napon, és magunkat tudjuk adni. Ezért vőfélynek egy barátunkat, Renczés Balázst kértük fel. Biztosak voltunk benne, hogy ő megbírkózna a feladattal, de azért félő volt, hogy nem vállalja el. Nagy örömünkre végül igen mondott, és azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy ez egy szuper döntés volt. Az este folyamán többen is mondták, hogy ha összeházasodnak, Balázst kérik fel vőfélynek. 

A fotósunk, Dobos Bacu sem volt idegen, a párommal gyerekkoruk óta ismerik egymást. 

Zsömle kutya anyagmaradékból készített csokornyakkendőben nem pózol :)

Helyszínül egy helyi éttermet választottunk. Már az elején megbeszéltem magammal, hogy igyekszem mindenkire tekintettel lenni, és nem túl sokat extrázni. A menü kiválasztásánál az étterem főnökének arckifejezése azt árulta el, hogy a vegetariánus fogásként igényelt töltött gombafejek máris extrának számítanak. A többit a szülőkre hagytuk, ők jobban tudják mi dukál ilyekor.
Szívem szerint olyan kérésekkel álltam volna elő, hogy helyi alapanyagokból készüljenek az ételek, több vegetariánus fogás legyen, illetve általunk készített szörpöket igyanak a vendégek. De mivel azt akartuk, hogy ne csak a hozzánk hasonló csodabogarak lakjanak jól, a menü maradt a hagyományos mederben.

Minden esküvőn központi szerepet játszanak a virágok. Menyasszonyi csokorként, díszítésnél, gratulációhoz. Jobban szeretem az élővirágot. Ami még tényleg él, és nem a vázában agonizál. Az meg egyenesen felháborítja az érzékeny természetvédő lelkületemet, hogy a vágott virág nagy része Hollandiából származik. Miért kell olyan messziről virágot szállítani, ha nálunk is gyönyörű virágok nyílnak?! Milyen jó lenne egy csokor mezei virágból! 
Ilyesmikkel rágtam a vőlegény fülét, akinek nem kisebb feladata volt, mint a menyasszonyi csokrot biztosítani. Végül elhatározásra jutott, és úgy döntött, megpróbál megfeleni a szívem vágyának, és maga készíti el a csokrot. Milyen jól tette! Tudomást szerzett egy nénikéről a faluban, akinek gyönyörű virágoskertje van, és felkereste. A virágkötésnél segítséget nem fogadott el. Az eredmény itt látható:

A dekoráció viszont teljes mértékben az én feladatköröm volt, és mivel ezen aztán tényleg nem múlt a vendégek jókedve azt csinálhattam, amit akartam. Erről viszont egy következő bejegyzésben számolok majd be.

kézműves.

Imádom a saját készítésű dolgokat. Világ életemben szerettem alkotni, és mindig nagyon nagyon jó érzéssel tölt el, ha valamit létrehozok. Lehet, hogy most sokan azt gondoljátok magatokban „persze, könnyű annak, akinek tehetsége van hozzá”. Igen, ez részben igaz is, de rengeteg dolgot tehetség nélkül is létre lehet hozni. Másrészről pedig nem vagyok benne biztos, hogy a tehetség létező fogalom (a türelem viszont kétségkívül az). Szerintem ha valaki valamit nagyon akar, akkor arra képes is.

Utálok főzni. Sosem voltam nagy gurmé, azért eszek, hogy ne legyek éhes. Az az igazság, hogy lusta is vagyok, és ha egy sebtében megkent lekváros kenyér is csillapítja az éhségem, akkor minek vesződjek főzéssel órákat? Nincs motivációm. Viszont borzasztóan édesszájú vagyok. És vizuális alkat is. És sajnos elég sok időt töltök netezéssel. Tudvalevő, hogy jobbnál jobb gasztroblogok léteznek, amiken ínycsiklandó fotókkal illusztrált sütireceptekre lehet lelni. Szóval én csakis és kizárólag ilyen oldalakról sütök. Két motivációm is van: a képek sugallta hangulat és a fincsi nyalánkság. Igazából van egy harmadik motiváció is. Szeretném abbahagyni a bolti édességek vásárlását, és helyette csakis saját készítésűt enni. De erről már írtam: fogyasztói társadalom, bla bla. Nem akarok nagyon az agyatokra menni, de azért többnyire erről fog szólni az összes bejegyzés. Mert keresem a kiutat belőle.

Bár most, hogy Ausztriában vagyok úgy érzem egy kicsit visszaránt magába. Itt a boltban minden második termék bio, és az embernek az az érzése, hogy hát ez nagyszerű. Vásárolj, vásárolj, vásárolj. Hisz amit megveszel úgyis bio!

Ideje lenne visszakanyarodni oda, ahol elkezdtem. A saját készítésű dolgokhoz. Ezerféle dolgot lehet saját kezűleg készíteni. Használati és dísztárgyakat, testápolószereket, ételt.
Valójában szinte bármit, amire szükség lehet az Élethez. A gyári termelés indulása előtt is teljes életet éltek az emberek, még ha ez sokaknak hihetetlen is.
Képzeljetek el egy olyan világot, amiben nincs tömegtermelés. Amiben a bútorainkat a két utcával odébb lakó asztalos készítette, az étkészletünket a legközelebbi fazekas. Kérlek mellőzzétek a ’visszamaradt’ paraszt-élet asszociációt. Milyen nagyszerű lenne, ha nem mindenhol (minden általam lakott országban) IKEÁ-s poharakból kéne innom. Ha nem minden ember ugyanazokat a ruhákat hordaná. Ne értsetek félre, egyáltalán nem egy olyan képzet vonz, hogy mindenki egyedi legyen. Egyszerűen csak roppant unalmas ez az uniformizált világ.

Igaz, régen az motivált, hogy egyedi legyek. Csináltam ékszereket, varrtam táskát, ruhákat alakítottam át. Aztán ez a motiváció átváltozott: minél kevesebb holmi kerüljön a kukába, vagy éppen eleve lebomló természetes anyagokat használjak. Így lettek gyertyák gyertyacsonkokból, vagy ékszer pisztáciahéjból.
Ma már az motivál, hogy minél több dolgot megtanuljak a való Életről, és ne függjek a fogyasztói társadalom működésétől. Meg szeretnék tanulni kosarat fonni. Úgy igazán szépen, nem olyan kétséges kivitelben, mint amilyenek a nyári táborokból megmaradt kis kosarak. A fazekasság is érdekel. Tényleg nagyszerű lenne, ha saját étkészletet tudnék készíteni. Vagy a sajtkészítés. Csupa olyan tudás, amit nem is olyan régen még természetesnek vettek.
Valószínűleg erősen anakronisztikus vagyok, de nem igaz, hogy vissza szeretnék lépni száz évet az időben. Rendelkezem már annyi önismerettel, hogy tudjam magamról, abban a korban is nyugtalan lennék. Valószínűleg a modern világ vonzana. Csupán egy mai, huszonegyedik századi fenntartható életet szeretnék elérni, ami megtartja magának a múlt értékeit, és nem használja felelőtlenül a jelen lehetőségeit.

Kisemberhez méltó kis tettekkel járulok hozzá egy ilyen (álom)világ létrejöttéhez. Ilyen kis tett volt például, amikor otthon készítettünk tésztát (tagliatellet!) ahelyett, hogy a boltban vettük volna meg. A tojás otthoni volt, abban biztosak lehettünk, hogy a tyúkok nem szenvedték meg, hogy hozzánk jusson. A kész tésztát pedig egyből felhasználtuk helyben, szállítani és csomagolni sem kellett. 

Már csak arra a szintre kéne eljutni, hogy mindig magunk készítsük, de hát ugye a kényelem és lustaság nagy urak. Még azt is elérik, hogy az időhiányra hivatkozva mentegessük magunkat.