2014. április 4., péntek

ausztria.


Igen tudom, kicsit elhanyagolódott a blog. Az oka az (mint már említettem), hogy Ausztriában dolgozok és

   1. kevés időm és lelki erőm marad rá,

   2. itt még mindig tél van!!! Igaz, egyre többször lehet rövidujjú trikóban napozni, ami a tavasz egyértelmű jele, de akkor is hó vesz körül. Így nekem kicsit tovább tart kiolvadni, bocsi.


DE alig egy hónap és végre letelik a téli szezon. Hazatérek. Lesz ökonap is, ígérem. Talán már túl sok is a megvalósításra váró ötlet ;)

Addig viszont írok egy kicsit idevonatkozólag Ausztriáról. Egy ismerősöm azt mondta, hogy nálunk (Szlovákia, Magyarország) az emberek többsége nem engedheti meg magának, hogy tudatosabban éljen. Nem jut rá idejük, pénzük, energiájuk s a többi.

Ahogy én látom Ausztriában tényleg kicsit jobb a helyzet, ami az élelmiszereket és a hulladék szelektálását illeti. Felsőszeliben ugyan szelektív a papír, a műanyag, az üveg gyűjtése, ráadásul a még hordható ruháknak, cipőknek is helyeztek ki konténereket. Végülis nem rossz, a legöbb faluban ennyi sincs. Ausztriában ugyan külön gyűjtik a fémet és a lebomló hulladékot is, DE ez nem jelenti azt, hogy az emberek valóban tudatosabbak lennének. Pénzük az van, igaz. Meg is veszik rajta a bio élelmiszert, amiből bő választék található a polcokon. De megveszik a drága és szennyező autókat is. Meg egy csomó mindent, amire egyáltalán nincs is szükségük. Ugyanakkor hiába megoldott a hulladék kezelése, ha a szeméthegyek ettől függetlenül csak nőnek. Itt van például a jóléti társadalmak tipikus problémája, az élelmiszer pazarlás. Rengeteg étel kerül a kukába egyenesen a boltok polcairól, csak azért, hogy mi fogyasztók elégedettek legyünk a választékkal.


Ha kicsit több időtök akad, mint nekem, nézzétek meg a fenti videót, amit a wastecooking stábja készített. Itt bizony mások hulladékából is jól lehet élni. Szóval úgy fest, hogy végeredményben gazdag Nyugaton sem jobb a helyzet. Próbálják ugyan kezelni a problémákat, de talán célravezetőbb lenne a gyökerüket keresni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése