2019. május 18., szombat

3 + 1 etikus szlovák fehérneműmárka

Olvasónk, Bálint Júlia vette a fáradságot, hogy utánajárjon a Szlovákiában készült fehérneműk gyártási körülményeinek. Alább az ő írását olvashatjátok.


Nos, amikor eljutunk arra a szintre, hogy sikerül szinte minden ruhaneműt beszereznünk másodkézből, azért egy ponton lehet, hogy elakadunk. Ez a kritikus pont valószínűleg a fehérnemű, mivel természetes okokból kifolyólag ezt a ruhadarabot nem szeretnénk más után viselni, ilyenkor érdemes etikus márkák után nézni. Fontos szempont, hogy hazai termék – azaz szlovák vagy magyar legyen, a gyártási körülmény és anyag összetétel sem mellékes, meg persze jó, ha pénztárcabarát. Nem akarunk sokat. Szerencsére a magyar piacot már feltérképezte Mengyán Eszter, a Holyduck bloggere, az ő hatására kezdtem el felkeresni szlovák márkákat. Remélem egyik – másik felkelti érdeklődéseteket, én 2 márkától vásároltam ezek közül, és nagyon szeretem őket 😊
Fotó: Créeme
1.Slovenka
A legismertebb szlovák fehérneműmárka ma már 42 márkabolttal rendelkezik Szlovákiában, ill. kisebb fehérnemű üzletekben is kaphatók termékeik. Mivel Szlovákiában nem termesztenek pamutot, továbbá fonoda sem működik, anyagjaikat Törökországból szerzik be. A fehérneműk többnyire pamutból és modálból készülnek (bükkfából nyert cellulóz), kis százalékban elasztánt tartalmaznak. „Termékeink többsége OEKO-TEX® Standard 100 minősítéssel rendelkezik, ide tartoznak az alsóneműk, pizsamák, gyermek– és kismamaruhák. Cégünk csak Szlovákiában foglalkoztat embereket – üzemeinkben és üzleteinkben több, mint 200 alkalmazott dolgozik.” – írta Iveta Čunderlíková, a márka kapcsolattartója.
Árkategória: 4 - 5 eurótól kezdve 
Stílus: letisztult, egyszerű fazonok
Hol kapható: márkaboltok, webshop: https://www.slovenkabb.sk/eshop/

2. Nika Intima
A ma már 5 fős családi vállalkozás 1991-ben indult és kezdetektől fogva a természetes anyagok használatára helyezi a hangsúlyt. A tervezéstől és anyagkiválasztástól kezdve az előállításig mindent maguk végeznek, az alapanyagok pedig Európából származnak. A vállalat elsődleges szempontja minőségi szlovák terméket előállítani, hogy az embereknek érdemes legyen hazait vásárolni. Az alapanyagokat maguk dolgozzák fel és színezik, az érzékeny bőrűeknek és allergiásoknak külön kollekciót hoztak létre (Ekobielizeň), mely termékek allergénektől és színezőanyagoktól mentesek. Mónika Vitányi, a családi vállalkozás egyik tagja megkeresésemre elmondta, hogy nehéz az ázsiai üzletekkel és nagy üzletláncokkal konkurálniuk, főleg, hogy a kis fehérnemű és textilüzletek, amelyek árusítják termékeiket, fokozatosan szűnnek meg. Így lassan egyedüli piacként az internetes oldalak maradnak. 
Árkategória: 3 – 4 eurótól kezdve
Stílus: egyszerű fazonok, alapdarabok
Hol kapható: http://www.mamka.sk/

3. Laskovo
Az anya – lánya vállalkozás 1992-től készít fehérneműket, 15 éve két varrónő is velük dolgozik, akik ma már szinte családtagok.  Az összes terméküket ketten tervezik és készítik a legmagasabb minőségű alapanyagokból, amiket Csehországból és Németországból szereznek be. Az anyagok többsége GOTS – minősített biopamut, a termékek anyagösszetétele általában 95% pamut és 5% elasztán. Az édesanya szerint kiemelten fontos a hulladék csökkentése, erre a termékek készítése során is ügyelnek: a kisebb darabokból gyermek fehérnemű készül, a nagyon pici darabokból sminklemosó – korongokat vagy kis masnikat varrnak. Lánya, Zuzana Kóci bevallotta, hogy mióta gyermekei vannak, kezdett el igazán foglalkozni azzal, mit hagynak az utókorra, és a továbbiakban is igyekeznek ennek szellemében alkotni. 
Árkategória: 10 eurótól kezdve
Stílus: színes minták, klasszikus fazonok
Fotó: Laskovo 

+1. Créeme (magasabb árkategória)
Soňa és Katarína még a képzőművészeti főiskolán kötöttek jó barátságot, ott döntötték el sok nőtársuk panaszait hallgatva a kényelmetlen merevítős vagy műszálas alsóneműkkel kapcsolatban, hogy igazán kényelmes, organikus pamutból készült alapdarabokat alkotnak. Első kollekciójukat a prágai Slou fashion days-en mutatták be, ahol el is nyerték a legígéretesebb fenntartható márka díját. Cégük a körforgásos gazdaság elve szerint működik, amelynek egyik alappillére a tiszta pamut anyagok használata (tehát a kevert szövetek kerülése), amelyet a későbbiekben újra lehet hasznosítani. Termékeik GOTS – minősített, színezékmentes pamutból készülnek, ezért mind bézs színben kapható.
Árkategória: 16 eurótól kezdve
Stílus: natúr színű alapdarabok
Hol kapható:https://creeme.eu/

2019. április 13., szombat

Hogyan fess ruhát hagymahéjjal?

Tojásfestés hagymahéjjal. Igen-igen, régen így csinálták, ma is elég sokan. De a hagymahéjat nem csak tojásfestéshez érdemes ám gyűjtögetni! Nagyszerűen színezi a textíliákat is. Nálunk halmokban álnak a bodyk, amikből már nem lehet kimosni a foltokat - feltételezem más kisgyermekes háztartásokban is megesik az ilyesmi. Arról már írtam, hogy a ruhaipar mennyire környezetszennyező, és ildomos lenne arra törekednünk, hogy a meglévő ruháink alaposan ki legyenek használva, úgyhogy erre nem is vesztegetek itt több szót.



A növényi festésről elöljáróban annyit, hogy hosszantartóbb eljárás, mintha megvennéd a batikfestéket a hobbiboltban. Emellett az eredmény is ezerféle lehet attól függően, hogy milyen textilt festesz, a festőnövény milyen feltételek közt növekedett, friss-e vagy szárított, a fazekadról le van-e pattanva a máz (az enyémről igen), és a többi. Egyszóval növényekkel való festés egy nagyon izgalmas kísérletezés, amibe érdemes belevágni! Első próbálkozáshoz meleg szívvel ajánlom a vöröshagyma héját, mert könnyen beszerezhető (ráadásul hulladék!), látványos, szép, és ha mindent jól csináltunk még tartós is lesz. Ez utóbbi nem mondható el a kurkumáról vagy a cékláról, szóval nem érdemes találomra kísérletezgetni. Kemendi Ágnes Festés növényekkel című könyve nagyszerű kiindulópont, ha a hagymahéjon kívül mást is kipróbálnál - sok növényt ajánl, konkrét receptekkel.

De térjünk csak vissza a hagymahéjhoz. Elég sokra lesz szükséged belőle - nagyjából a megfestendő textil súlyának a felére. Ezen kívül timsót is be kell szerezned (mondjuk patikából) - ettől élénkebb és tartósabb lesz a szín.

Festés csalánnal

Én így csináltam:

1. A textileket előző éjjel beáztattam enyhén lúgos vízbe  - ez szódabikarbónával vagy szappannal érhető el.
2. Festés előtt timsóval pácoltam az anyagot. Ettől elvileg élénkebb és tartósabb lesz a szín. 10 dkg pamuthoz 2-3 evőkanál (50 g) timsót oldunk fel 2-4 L vízben. Ugyanennyi gyapjúhoz a fele elég.
4. "10 dkg száraz vöröshagymahéjat 7-8 L vízbe, 2-3 órára beáztatunk ezután fél óra hosszat lassú tűzön főzzük, majd átszűrjük." - írja Kemendi Ágnes, és én szót is fogadtam neki.
5. Szűrés után beletettem a ruhákat és fél órát főztem (vagy inkább melegítettem) a festőlében. Hagytam benne kihűlni, de akár éjszakára is maradhatnak.
6. Ecetes vízben öblítettem.

Az eredmény:



+ 1 tipp, amit ennél a festésnél még nem ismertem. Ha elég türelmes vagy, bugyoláld be a megfestett textileket egy műanyagzacskóba nedvesen, még öblítés előtt, és tedd egy meleg helyre! Ha egy napig így "érleled", jobban beivódnak a festékanyagok a ruhába.

2019. március 22., péntek

Fair fashion, azaz öltözködj tudatosan!

Bevallom a tudatos öltözködés nálam eddig kimerült abban, hogy alkalomadtán használt ruhákat vettem, és a meglévőket addig viseltem, amíg még ruhának lehetett őket nevezni. Viszont ha nem találtam rá egyből a keresett darabra, akkor a hozzám legközelebb eső fast fashion bolt felé vettem az irány, mert szerettem volna minél hamarabb túlesni a ruhavásárláson. (Számomra hihetetlen, hogy egyeseknek ez a hobbija!). 


Egy ideje már motoszkál bennem, hogy ez így nincs rendjén, de még a legutóbbi időkig is inkább a könnyebb megoldást választottam. Azt, hogy végre megérett bennem a tetterő a változtatása két dolognak köszönhetem: a ruhaipar által ontott silány minőségű göncöknek (kénytelen voltam gyakrabban vásárolni miattuk), illetve Mengyán Eszternek, aki a Holy Duck! blogon, és annak közösségi felületein inspirál folymatosan. Szóval ünnepélyesen fogadom, hogy mostantól nem választom a könnyebb utat, hanem tudatos öltözködő leszek! Mondjuk lehet, hogy bugyiért és zokniért egy darabig még a szokásos helyre megyek majd - nem szeretem az olyan fogadalmakat, amiket nem lehet megszegni, mert könnyen sikertelenséggel végződnek. Mindent a maga idejében, nem kell egy másodperc alatt tökéletes eredményt produkálni! Meglehet, hogy egyszer felnövök egy kapszulagardróbhoz is, de ezt a lépést egyelőre elnapoltam.


Öltözködni mindenkinek kell. Van, aki számára ez az önkifejezés eszköze, másnak (pl. nekem) meg egyszerűen muszáj. A pénzünk szavazat, a ruháinkra pedig nem keveset költünk. Következzék pár elrettentő tény és adat, amik egytől egyig érlelték bennem ezt a döntést:


A ruhaipar az egyik legszennyezőbb iparág, ráadásul évente 11 millió textilhulladék keletkezik csak az Egyesült Államokban. Amellett, hogy a bolygóra nézve elég káros az önkifejezés ezen módja, az egészségünkről sem kéne megfeledkeznünk. Na meg a ruhák készítőinek egészségéről. Tudtad, hogy a boltban leakasztott ruha súlyának akár ötödét is a benne levő kemikáliák teszik ki? És ebből a szempontból édes mindegy, hogy egy fast fashion boltban, vagy egy high fashion szalonban vásárolsz. Ahhoz, hogy a ruhák ne gyűrődjenek, kellemes érintésük vagy épp sugárzó színük legyen rengeteg vegyszert használnak. És akkor még meg sem említettem a műszálas ruhákból mosás során  leszakadt mikroműanyagot! Ezek az apró, szabad szemmel nem látható részecskék nem akadnak fenn a szűrőberendezéseken, és a vizeinkbe kerülnek, ahol a halak és más vízi állatok megeszik őket. Aztán meg mi.  Még akkoris, ha nem fogyasztunk halat, ugyanis a tengeri só sem mentes már a műanyagtól!
Mindezek mellett a ruhagyárak munkakörülményeiről sem kéne megfeledkeznünk, de ez már egy másik történet.

Ha ezek a fentiek nem lennének elég elrettentőek, íme még néhány adat, amit a Tudatos Vásárlók egyesülete gyűjtött össze:


Egy pamutpóló ára:  
- A termelők csak gyapottermesztésre évente 2,6 milliárd tonna rovarirtót használnak el világszerte. 
- India gyapottermelő vidékén a számítások szerint csak 2001-ben több mint 500 ember halt meg vegyszermérgezés következtében. 
- Az ökológusok szerint a gyapothoz használt rovarirtó szerek már az élővilágot is jócskán károsították az elmúlt évtizedekben, csakúgy mint a helyi vízkészleteket, veszélyeztetve ezzel az egész ökoszisztémát.  
- Egy póló gyártása átlagosan kb. 2,700 liter vizet igényel. 
- A pamutbálák szállítása a földekről a gyárakba csakúgy, mint a textilgyárak üzemeltetése természetesen energiát követel, legtöbbször fosszilis üzemanyag formájában. 
- A kész pólókat legtöbbször befestik, e festékek többsége rezet, cinket és egyéb nehézfémet tartalmaz, ami szintén károsítja a környezetet.  
- Számítások szerint egy poliészterrel kevert pamutpóló szállítással és gyártással együtt súlya egy tizedének megfelelő olajjal, és súlya tízszeresének megfelelő szén-dioxiddal károsítja a környezetet.


Ha érzed magadban az erőt, hogy egy kis tudatosságot vigyél a ruhatáradba íme pár tipp, ami mentén elindulhatsz.

1. Viseld amid van

Szeress bele a már meglévő ruháidba! Kísérletezz, kombináld őket új módon.

2. Válaszd a természetes anyagokat
Nézd meg a címkét vásárlás előtt, és ha műszálat tartalmaz (polyester, acryl, nylon...) inkább válassz egy másik darabot. Tapasztalatom szerint a műszálas ruhák többsége pár mosás után kibolyhosodik, és gyakran túl korán válik vállalhatatlanná.

3.Kerüld a túl élénk színeket
A kevésbé szikrázó színű ruhák szolidabb vegyi koktélt tartalmaznak. Érdemes kerülni a nem gyűrődőként hirdetett darabokat is, mert ez a tulajdonság is a kemikáliáknak köszönhető.

4. Keresd a fair trade és bio márkákat 
Sokkal drágábbak, mint a fast fashion társaik, de így kétszer is meggondolja az ember, hogy mire költi a pénzét. Így elkerülhető a felesleges vásárlás, és hogy a ruhák kihasználatlanul lógjanak a szekényben.

5. Vásárolj hazai tervezőktől
 
Sok esetben sajnos nem lekövethető a textíliák származási helye, de legalább a gyártási körülményekre rá lehet kérdezni. Én már jártam úgy, hogy a facebookon írt egy ismerősöm, hogy a lányom ruháját az anyukája varrta. Aki kicsit is érzékeny szociálisan, annak ez is egy fontos adalék lehet a vásárlása mellé, hiszen jó esetben nem egy rabszolgamunkát végző asszony keze által készül a darab, amit viselünk. 

6. Járj second handbe
Így a ruhák újra körforgásba kerülnek, az új ruhák gyártásával járó környezetszennyezést pedig egyszerűen kiesik. A használtan vásárolt ruhákból nagy valószínűséggel már kimosta valaki más a vegyszereket. Én azt is nagyon szeretem a second hand darabokban, hogy nem kell attól félnem, hogy az első mosás után kibolyhosodik az „új“ pulcsim, hiszen nem én fogom először mosni.

7. Vegyél részt egy ruhacserén
A vásárlások fő oka általában az új utáni vágyakozás, hiába van tele a szekrényünk hordható ruhaneművel. Ha nincs lehetőséged egy ruhacserére elmenni, akár a barátnőiddel is szervezhetsz egyet.

+1 Csináld magad!
Gyakran elég a ruháknak egy kis tuning, és máris újra kedvenc darab válhat belőlük. Egy foltos felsőt átszínezhetsz, vagy festhetsz rá, a lyukas nadrágot pedig akár hímzéssel is megjavíthatod. Ha pedig szívesen varrsz, akkor a határ a csillagos ég! Egy doboznyi olyan ruhát gyűjtöttem már össze, amiket a gyerekeknek szeretnék újraértelmezni, már csak idő kell hozzá.


Ez szinte egy vintage kincs!


Felhasznált irodalom, vagy ha tovább olvasnál a témában:
- A színfalak mögött: A pamutpóló
- Megnéztem ezt a filmet és nem tudtam többé ruhát vásárolni úgy, mint előrre  - The True Cost
- Warum ich auf toxische Kleidung verzichte