kézműves.

Imádom a saját készítésű dolgokat. Világ életemben szerettem alkotni, és mindig nagyon nagyon jó érzéssel tölt el, ha valamit létrehozok. Lehet, hogy most sokan azt gondoljátok magatokban „persze, könnyű annak, akinek tehetsége van hozzá”. Igen, ez részben igaz is, de rengeteg dolgot tehetség nélkül is létre lehet hozni. Másrészről pedig nem vagyok benne biztos, hogy a tehetség létező fogalom (a türelem viszont kétségkívül az). Szerintem ha valaki valamit nagyon akar, akkor arra képes is.

Utálok főzni. Sosem voltam nagy gurmé, azért eszek, hogy ne legyek éhes. Az az igazság, hogy lusta is vagyok, és ha egy sebtében megkent lekváros kenyér is csillapítja az éhségem, akkor minek vesződjek főzéssel órákat? Nincs motivációm. Viszont borzasztóan édesszájú vagyok. És vizuális alkat is. És sajnos elég sok időt töltök netezéssel. Tudvalevő, hogy jobbnál jobb gasztroblogok léteznek, amiken ínycsiklandó fotókkal illusztrált sütireceptekre lehet lelni. Szóval én csakis és kizárólag ilyen oldalakról sütök. Két motivációm is van: a képek sugallta hangulat és a fincsi nyalánkság. Igazából van egy harmadik motiváció is. Szeretném abbahagyni a bolti édességek vásárlását, és helyette csakis saját készítésűt enni. De erről már írtam: fogyasztói társadalom, bla bla. Nem akarok nagyon az agyatokra menni, de azért többnyire erről fog szólni az összes bejegyzés. Mert keresem a kiutat belőle.

Bár most, hogy Ausztriában vagyok úgy érzem egy kicsit visszaránt magába. Itt a boltban minden második termék bio, és az embernek az az érzése, hogy hát ez nagyszerű. Vásárolj, vásárolj, vásárolj. Hisz amit megveszel úgyis bio!

Ideje lenne visszakanyarodni oda, ahol elkezdtem. A saját készítésű dolgokhoz. Ezerféle dolgot lehet saját kezűleg készíteni. Használati és dísztárgyakat, testápolószereket, ételt.
Valójában szinte bármit, amire szükség lehet az Élethez. A gyári termelés indulása előtt is teljes életet éltek az emberek, még ha ez sokaknak hihetetlen is.
Képzeljetek el egy olyan világot, amiben nincs tömegtermelés. Amiben a bútorainkat a két utcával odébb lakó asztalos készítette, az étkészletünket a legközelebbi fazekas. Kérlek mellőzzétek a ’visszamaradt’ paraszt-élet asszociációt. Milyen nagyszerű lenne, ha nem mindenhol (minden általam lakott országban) IKEÁ-s poharakból kéne innom. Ha nem minden ember ugyanazokat a ruhákat hordaná. Ne értsetek félre, egyáltalán nem egy olyan képzet vonz, hogy mindenki egyedi legyen. Egyszerűen csak roppant unalmas ez az uniformizált világ.

Igaz, régen az motivált, hogy egyedi legyek. Csináltam ékszereket, varrtam táskát, ruhákat alakítottam át. Aztán ez a motiváció átváltozott: minél kevesebb holmi kerüljön a kukába, vagy éppen eleve lebomló természetes anyagokat használjak. Így lettek gyertyák gyertyacsonkokból, vagy ékszer pisztáciahéjból.
Ma már az motivál, hogy minél több dolgot megtanuljak a való Életről, és ne függjek a fogyasztói társadalom működésétől. Meg szeretnék tanulni kosarat fonni. Úgy igazán szépen, nem olyan kétséges kivitelben, mint amilyenek a nyári táborokból megmaradt kis kosarak. A fazekasság is érdekel. Tényleg nagyszerű lenne, ha saját étkészletet tudnék készíteni. Vagy a sajtkészítés. Csupa olyan tudás, amit nem is olyan régen még természetesnek vettek.
Valószínűleg erősen anakronisztikus vagyok, de nem igaz, hogy vissza szeretnék lépni száz évet az időben. Rendelkezem már annyi önismerettel, hogy tudjam magamról, abban a korban is nyugtalan lennék. Valószínűleg a modern világ vonzana. Csupán egy mai, huszonegyedik századi fenntartható életet szeretnék elérni, ami megtartja magának a múlt értékeit, és nem használja felelőtlenül a jelen lehetőségeit.

Kisemberhez méltó kis tettekkel járulok hozzá egy ilyen (álom)világ létrejöttéhez. Ilyen kis tett volt például, amikor otthon készítettünk tésztát (tagliatellet!) ahelyett, hogy a boltban vettük volna meg. A tojás otthoni volt, abban biztosak lehettünk, hogy a tyúkok nem szenvedték meg, hogy hozzánk jusson. A kész tésztát pedig egyből felhasználtuk helyben, szállítani és csomagolni sem kellett. 

Már csak arra a szintre kéne eljutni, hogy mindig magunk készítsük, de hát ugye a kényelem és lustaság nagy urak. Még azt is elérik, hogy az időhiányra hivatkozva mentegessük magunkat.